HALTENYÉSZTÉS SZENZOROKKAL

Magyarországon a haltermelés kétféle formában valósul meg. Egyrészt halastavakban, természetesebb folyamatok között, másrészt intenzíven, üzemi körülmények között, azaz a termelés minden folyamata szigorúan ellenőrzött módon és kontroll alatt működik.

A haltenyésztés során komoly problémát jelent a vízmennyiség csökkenése. A megfelelő vízmennyiséget üzemi körülmények esetén könnyen lehet mérni és ha szükségessé válik, azonnal pótolható.


A sekéllyé vált vizekben a hirtelen felmelegedés miatt oxigénhiány alakulhat ki, ez pedig végzetes lehet a halaknak. Az oxigén mértékét nagyon fontos folyamatosan figyelni, amit nem minden gazdaság tud könnyen kezelni. Telepfelügyeleti rendszer telepítésével nemcsak a víz mennyiségét és hőmérsékletét, de a megfelelő tartási körülményeket és a víz oxigénszintjét is folyamatosan szemmel lehet tartani, anélkül, hogy szükséges lenne a személyes jelenlét a gazdaságban.



A haltenyésztők életét is megkönnyíti egy olyan egyszerű szenzoros telepfelügyeleti rendszer, amely minden termelési folyamatról és a halgazdaságokban használt berendezésekről és gépekről, illetve a tartási körülményekről (víz mennyisége, hőmérséklete, oxigénszintje) pontos adatokat gyűjtenek, amely bármilyen platformra (telefon, egyéb mobileszköz, számítógép) értesítést küld.

Ezenkívül riasztás is beállítható, azaz, ha bármilyen tartási körülmény megváltozik, vagy valamilyen probléma merül fel a tartástérben, a termeléshez használt gépekben, eszközökben, vagy esetleg oxigénhiány lép fel a vízben, azonnali riasztást küld a rendszer. Így időben be tudnak avatkozni és elkerülhetővé válik, hogy a halgazdaságban veszteség keletkezzen.


A haltenyésztés mellett a halfeldolgozás folyamatait is fontos nyomon követni. A halfeldolgozás során megfelelő körülményeket kell biztosítani, rendkívül fontos a tárolás és a hűtés optimális biztosítása. A többlépcsős folyamat során különféle gépek és rendszerek segítik a halfeldolgozó üzemekben dolgozókat. Ezeket az eszközöket és optimális működésüket is érdemes szenzoros telepfelügyeleti rendszerrel figyelni, hiszen értékes és hasznos adatokat kapunk a termelés folyamatairól és a gépek működéséről. A beérkező adatok alapján kiderül, hogy a működés során egy-egy berendezésnek pontosan mennyi a fogyasztása, így segít azt is meghatározni, hogy hol és hogyan van lehetőség az üzemben csökkenteni a működési költségeket.


Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy telepfelügyeleti rendszerünk bevezetésével - a rendszer használatának köszönhetően megelőzött veszteségek kiküszöbölésével - a beruházás költsége 2-3 hónapon belül teljes mértékben megtérül.


A TELEPFELÜGYELET.HU rendszerével megvalósítható a halgazdaságokban is a költséghatékony működés.


Keressen minket egyedi ajánlatunkért, hogy telephelye biztonságosan és igazán gazdaságosan működhessen!